|
A
kárász
Tudományos neve: Carassius carassius
Külföldön a kárászt
néhol halastavakban is tenyésztik
ízletes húsáért.
Nyugaton horgászhalként is nagyobb a
jelentősége, mint nálunk, ahol vagy nem
elég gyakori ahhoz, hogy érdemes legyen
rá horgászni, vagy
állománya sűrűbb, elkorcsosult és
apró maradt. Elsősorban, mint csalihal jöhet
figyelembe.
Érzékszervei:
A kárásznak nincsenek, bajuszszálai
viszont fiatal korában farok nyele gyakran visel fekete
foltot. Pikkelyei nagyok. Magas ívelésű
háta sötétbarna, lapított
oldalai a hassal egyetemben sárgás
csillogásúak. A páros
úszók gyakran vörhenyesek
Szaporodása
és
növekedése
Három éves korában
ivarérett. Május-júniusban a
növényzetre ívik. Az első
évben olyakor csak 20-30- mm nagyságú,
a második év végén is csak
kedvező körülmények
között nagyobb 100 mm –nél. Az 1
kg-ot ritkán éri e. A hazai
rekordlistán szereplő, horoggal fogott legnagyobb
kárász 1300 g- os.
Tartózkodási
helye
és táplálkozása:
A kárász elsősorban
mocsárlakó, másutt is az
állóvizek iszapos helyeit keresi.
Oxigénigénye kicsi, rendkívül
szívós, szárazra kerülve is
huzamos ideig bírja, olykor, ha befagy a jégbe,
kiolvadva továbbél.
Rovarlárvákat, férgeket,
alsóbbrendű rákokat, csigákat,
és növényi részeket fogyaszt.
Horgászata
Érzékeny, könnyű
úszós készséget, kis horgot
használjunk, gilisztával, kenyér, vagy
málégalacsinnal csalizva. Az alsó
vízrétegben, a fenék
közelében keressük.
Kapása olykor csak az úszó
rezdüléséből áll, illetve az
úszó néhány mm-t emelkedik
vagy süllyed, aztán megáll,
és csak ezután indul el.
Szívóssága kitűnő
csalihallá teszi. A horgon napokig is elél, de
mivel álldogálásra hajlamos,
elsősorban eleven folyásban vagy
állóvízben vezetgetve
használjuk. |
|
|
|
|
|