A szürkeharcsa
(forrás villantomagazin.com)
Hol
keressük: 
A harcsa nagyobb folyóink
és tavaink ragadozóhala, nappal
búvóhelyet keres magának,
többnyire éjszaka aktív.
Búvóhelyül előszeretettel
választ nagyobb gödröket,
mélyedéseket, amennyiben nincs ilyen gyakran
beáll a medertörés vonalába
is. Mindig a legmélyebb részeken kell hogy
keressük egyaránt folyóvízen
és tavon. Folyókon nappal többnyire
alámosott partoldalak mély,
örvénylő vizénél
tartózkodik. Éjszakai
órákban kihúzódik
egészen a part széléig a
bandázó kishalak után. Tavakon is a
legmélyebb részeket kedveli, de
érdekes tapasztalat, hogy főleg tavaszi
hónapokban, amikor a napsütés
felmelegíti a partszéli vizeket, a harcsa
kimerészkedik partközelbe
sütkérezni. Ívási időszakban
nagyobb bedőlt fák mellett, gyökerekkel benőtt
partoldalon tartózkodik, ikráit őrizve.
Kapási
idők:
Mivel a harcsa éjjeli
ragadozó, a kapási idők is kitolódnak
erre a napszakra, de kivételt képez az
időjárás alakulása. Elsősorban a
nyári fülledt melegben kirobbanó
zivatarok előtt fokozódik az aktivitása,
idegessé ingerlékennyé
válik, állandó mozgásban
van, szinte mindennek odavág ami
elékerül. Ilyenkor aratnak a
pergetőhorgászok. Ha napközben van a zivatar akkor
a vihar elcsitulása után már nem
nagyon mozog, elfekszik a mederfenéken. Este
sötétedés után 1
órával már érdemes bevetni
a harcsára felcsalizott horgot, amennyibe
éjfél után 1
órával még nincs kapásunk,
kár tovább próbálkozni.
Alkalmasak még a napfelkelte előtti
órák is, gyakran a harcsa
ilyenkor is táplálkozik.
A vizszintingadozásra is reagál a harcsa,
ez az a hal amelyik zavaros vízbe is
táplálékot vesz magához,
ilyenkor
kihúzódik egészen a partmenti vizekre
is.
Áradás előtti ún.
"pezsdüléskor"
fokozódik a kapókedve,
áradáskor
étvágyát megtartja, az ár
levonulása
után visszahúzódika mélyebb
vizekbe.
Valószínűleg ez azzal
magyarázható, hogy
áradás idején a víz
elönti az
árteret és onnan számos bogarat,
férget,
pockot hoz a víz magával, és a harcsa
teletömheti a gyomrát, ilyenkor halat is
ritkán fogyaszt.
Horgászmódszerek:
A harcsára az úszózás,
fenekezés,
pergetés, valamint egy speciális
horgászmódszer: a kuttyogatás
módszerével horgászhatunk.
Az úszós horgászmódszer nem
terjedt el eléggé, ennek ellenére
eredményes lehet, főleg állóvizeken,
tőzeglápokon (Vajai őstó) ahol
csónakból horgászunk, és
nem kell messzire hajítani a felcsalizott horgot. Az
úszó nagyméretű legyen, lehetőleg
olyan anyagból készüljön ami
ellenáll a mechanikai
sérüléseknek (parafa, hungarocell),
felhajtóereje nagy. Az úszót sohase
fekekezzük le, tapasztalat szerint a védekező
harcsát gyakran amiatt veszítjük el,
hogy az ólom elakad a fenéken lévő
akadályba.
A fenekezős horgászmódszer a legelterjedtebb,
legnagyobb számban ezzel a módszerrel
fogják a legtöbb harcsát. Az
ólom legyen nagy, mivel jelentős
távolságra kell eljuttatnunk a felcsalizott
horgot, az ólom alakja
állóvízen
gömbölyded, míg folyókon lapos,
hogy a sodrás el ne vigye. Éjszakai fenekező
horgászatnál elengedhetetlen kellék
egy megbízható működőképes
viharlámpa, amelynek a vízfelőli
oldalát staniolpapírral lefedjük, mert a
fény zavarhatja a partmentén
tartózkodó halakat. Éjszaka ugyanis a harcsa
kihúzódik a part közelébe,
hogy apró
halakat ragadozza. Kapásjelzőt nem érdemes
használni, mivel a harcsa oly
erősen ragadja
meg a csalit, hogy gyakran a gyanútlan horgász
horgászbotját is
vízberántja. A bot
hegyének
bólogatásából tudunk
következtetni a kapásra, amely először
egy- két
rántás, majd egy határozott erős
húzás formájában
jelentkezik.
A követekező horgászmódszer a
pergetés, amellyel a "látott" harcsát
lehet megfogni a legkönnyebben. A pergetéshez
műcsaliként használhatunk
támolygó illetve körforgó
villantót (nagyobb méretűt).
Támolygó villantók
közül a kanál
formájúak váltak be legjobban (ABU
Toby, DAM Effzet). A körforgó
villantóknál a szélesebb
kanalúak a legmegfelelőbbek (Mepps Long Killer). A
gumihalakkal való horgászat is
eredményes lehet, itt a nagyméretű gumihalak
jöhetnek csak szóba, a horog
szerelésénél azonban
ügyelnünk kell arra, hogy stabilan legyen
rögzítve, ugyanis elképesztő
erőhatásoknak van kitéve a harcsa
szájában a szerelék. Woblerrel
való
horgászatnál zavaros vízben mindig
feltűnő
színű woblert válasszunk, tiszta
vízben pedig
olyat amely a legjobban hasonlít a vízben
lévő
táplálékhalakhoz.
Rendkívül
ügyeljünk a műcsali zsinórra
való
felerősítésére. Ha a harcsa
a felszínen rabol, tehát
látható, akkor
úszó woblert használjunk
(Rapalák
közül: J, SSR, Original). Amennyiben erőművek
alvizén
horgászunk pergetve úgy a merülős
woblereket
részesítsük előnyben (gyakran nappal is
mozog a harcsa az erőművek
kavargó oxigéndús alvizén).
A műcsali vontatásánál
ügyeljünk a jó vezetésre,
gyakorlott pergetőhorgász meg tudja szinte
méterre pontosan mondani, hogy milyen
mélységben jár a műcsalija. Feltűnően
szakaszosan kell vezetni a műcsalit, ugyanis a harcsa
látása nem olyan erős, inkább a
mozgásérzékelő szervei a
kifejlettebbek.
A következö horgászmódszer
talán a
Magyarországon használtak közül
a
legeredményesebb 
Ez a kuttyogatás.
Ősi magyar horgászmódszer, amely a harcsa
jó hang illetve
rezgésérzékelő
tulajdonságait használja ki. Speciális
eszközre van szükség hozzá az
ún.
kuttyogatóra, amely anyagát tekintve
készülhet fémből és
fából
egyaránt (a szegedi halászok
konyhakésbő
készített kuttyogatót
használnak,
míg a felső Tiszán a
diófából
faragott kuttyogató mellé teszik le a voksukat a harcsavadászok).
Maga a szerszám három fő részből
áll: nyél, él, kanál. Sok
vita kering arról, hogy a kuttyogató hangja
valójában mit utánoz, egyesek szerint
a vízbe ugró békát,
mások szerint a harcsa
rablásának hangját, egy biztos: az
egyik legeredményesebb horgászmódszer.
A kuttyogatás mozzanatai a
követekzők:
Mindig csónakból történik, a
szereléken csak eg y kötést
engedjünk meg, ez pedig a horogkötés
legyen. A szerelék nem tartalmaz mást mint egy,
vagy kettő 80-150 g-os szivarólmot, amit a
zsinórra felfűzünk, alá
ütközőt teszünk. A legalsó
ólom aljára szoktak piros rojtot kötni,
meg lehet próbálni, sokak szerint nincs sok
jelentősége. Ezután jöhet a horog
felkötése, amit nagyon gondosan
végezzünk, mivel itt a leggyengébb a
szerelékünk.
A kuttyogatás
technikája a
következő: 
A "fát" jobb kezünkbe fogjuk, a mozdulatot a
víz
felé először válból
indítjuk, majd
ahogy a vízre ér a kuttyogató
tányérja a karunkkal húzunk egyet, az
utolsó fázist a csukló erőteljes
határozott
mozdításával fejezzük be. Ha
tökéletesen csináljuk, nem lesz
loccsanó a
hang, hanem olyan mint amikor egy dugót kuhúznk
az
üvegből, sok gyakorlást igényel, de az
eredmény kárpótolhat minden
gyakorlásra
szánt óráért.A hangot
tulajdonképpen
a kuttyogató tányérja által
húzott
víztölcsér leszakadása hozza
létre.

Felszerelés:
A harcsázáshoz erős felszerelésre van
szükség, mivel a legkeményebben
védekező halfajok egyike, és ha belegondolunk,
hogy testömege meghaladhatja a 50-80 kg-ot akkor joggal
választhatunk kemény szereléket.
Úszós, illetve fenekezős horgászathoz
hasonló felszerelést alkalmazzunk,
talán annyi különbséggel, hogy
úszózásnál kicsit hosszabb
legyen a horgászbot. A bot hossza 3-3,6 m,
akciója B, illetve parabolaakció,
dobósúlya 150-350 g, a bot
önsúlya nem lényeges mivel itt nem
tartjuk állandóan kézbe a botot. Az
orsó minimum 70-es
zsinórkapacitású legyen. A
zsinór legalább 40-es, de ahol nagyobb
harcsára is számíthatunk, illetve
akadós a terep ott bátran
használhatunk akár 70-es
átmérőjű zsinórt is. Az
utóbbi időben elterjedt a multifil zsinór amit a
harcsázásnál is nagy sikerrel
bevethetünk. Elegendő a 30-35-ös
átmérőjű, mivel ennek nagyobb a
szakítószilárdsága mint a
hagyományos monofil zsinóroké. A horog
legyen tűhegyes és vastaghúsú, mivel
roppant nagy erőviszonyoknak van kitéve, a márka
szempontjából a WMC-t, illetve a Mustad-ot
ajánlom 3/0-7/0-ás méretben. A horog
vásárlásakor ne fukarkodjunk,
érdemesebb megvenni a kissé
drágább, de jobb minőségű horgot.
pergetésnél a bot legyen 3-3,3 m
hosszú, dobósúlya 80-150 g,
akciója B, a gyűrűk, külünösen a
keverőgyűrű legyenek nagy méretűek, itt már
lényeges szempont a bot önsúlya mivel
egész idő alatt a kezünkben tartjuk,
kompromisszumot kell találni. A zsinór legyen
strapabíró, és erős, ugyanakkor
rugalmas, méretét tekintve sohasem
használjunk 35-ösnél
vékonyabbat. Az orsó legalább 4
csapágyas legyen a legkorszerűbb nyújtott,
polírozott dobbal, mert csak így dobhatunk
megfelelő távolságra, fékrendszere
megbízható legyen.
A kuttyogató felszerelés a
legkülönlegesebb, így ezt hagytam a
végére. A bot szokatlanul rövid 1,8-2,0
m, de viszont rettenetesen erős, dobósúlya
250-500 g, sokan tengeri bototkat használnak, ezeknek a
spiccgyűrűje görgős kivitelű, igy a zsinór
kevésbé csavarodik. Az orsó
nagyméretű, előnyös a multiorsó
használata, mivel erre fér fel sok
zsinór, és ami a legfontosabb
csavarodásmentesen. A zsinór
mindenképpen fonott zsinór legyen, mert a
fenéken lévő akadályok mellett
úszik el a horogra akadt harcsa,
így strapabírónak kell lenni. A horog
minimum 3/0-ás méretű hegyes
vastaghúsú legyen, sokan
háromágú horgot használnak,
de az egyágú is megteszi.
Úszós
szerelékek:
Fárasztás,
kiemelés, élvetartás:
A harcsa az
édesvízi halaink közül a
legkitartóbban küzdő halfajta.
Megakasztás után, mint egy mozdony elkezd
rohanni, ilyenkor a gyanútlan, tapasztalatlan
horgász a botot is alig képes kézben
tartani. Ha ilyenkor nem sikerül
megállítani zsinórszakadás
lesz a horgászat vége. Az első
kirohanás után általában
elfekszik a fenéken a hal, csak a fejét
lóbálja, ilyenkor a féket
kissé ki kell engedni, és a horgászbot
nyelére ütéseket kell mérni,
vagy pengetni kell a feszes zsinórt,
általában erre nekirugaszkodik a harcsa
egy újabb kirohanás erejéig, de
ijenkor már fogytán van az ereje. Meg kell
próbálni a víz felsőbb
rétegeibe késznyszeríteni,
és állandó mozgásba
tartani, ha nem engedjük lefeküdni a
fenékre akkor már majdnem biztos a siker. A
fárasztás következő
szakaszában a harcsa fejre
állva próbál megszabadulni a
"kantártól", ilyenkor farkával
ostorozza a zsinórt ami a horgászboton erőteljes
rántgatásokban mutatkozik meg. Ilyenkor szokta
öszsekenni nyálkával a
zsinórt, ami a fárasztás ideje
során eggyre feljebb csúszik, egyes
horgászok következtetni tudnak az esetleg
elszabadult hal méretére, ez
tulajdonképpen nem mindig fedi a
valóságot. Az utolsó
fázisban a hal buborékokat enged ki
magából, ez már biztos jele a
fáradásának, majd a zsinór
hajlásszöge elkezd csökkenni,
végül a harcsát is megpillantjuk.
Még ilyenkor is tartogat őkelme meglepetéseket a
gyanútlan horgász számára,
csak akkor szabad a kiemelést
megkísérelni, ha a harcsa
fejét megérintve a hal már nem kezd el
kirohanni. A kisebb példányokat
természetesen szákoljuk, mindig fej felől
merítsünk, ha a feje benne van a szákban
a többi testrésze engedelmesen
utánnacsúszik. kézzel is meg lehet
próbálkozni a kiemeléssel, erős
kesztyűt érdemes húzni, mert a harcsa
tűhegyes
kefeszerű fogazata könnyen lehámozhatja az ember
kézfejéről a bőrt. Még egy
tanács:
kézzel való kiemelésnél, a harcsa
fejét mikor a vízből kiemeljük, a
testét
tengelyirányban elkezdi csavarni, a 6-8 kg-os
példányok képesek a horgász
kezét is
kicsavarni. Ezért a legcélszerűbb ilyenkor a
mellúszó kemény sugarát a
másikk
kézzel megragadni, és mikor elkezd csavarodni,
ellenkező
irányba kell fordítani. A legbiztosabban
vágóhoroggal lehet kiemelni a harcsát,
amikor
felénk úszik és a szája
résnyire
tátva van az alsó
álkapcsába kell
beakasztani a vágóhorgot, és egy
határozott
húzással kell kiemelni. A
vágóhorgot
sohasem hurkoljuk a csuklónkra, sokszor előfordult
már
baleset emiatt, hogy a még nem kellően fáradt harcsa
megugrott, és csak a szerencse no meg persze a
csónakdeszka mentette meg a horgász
életét.
Életbentartása
többféleképpen is
lehetséges, régen bárkákban
tárolták, gyakran a kiemelése nem volt
egyszerű
mert a harcsa gyakran odakapott a
horgász kezére. A legegyszerűbb
módszer a felkantározás, az
alsó álkapocsba erős kötelet
fűzünk, és azt stabilan kikötjük.
Mindig annyi kötelet kell engedni a harcsának hogy
el tudjon fekükni a fenéken, mert az
állandóan mozgásban lévő harcsa
hamar
|